Szanyi Tibor: A fideszes offshore-lovagok végnapjai

Az Európai Parlament eheti plenáris ülésén a Szocialisták és Demokraták (S&D) frakció kezdeményezésére a képviselők külön vitát tartottak a "Panama-papírok" néven ismertté vált offshore-botrányról, s ennek keretében szintén a szocialisták javasolták egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a tanulságok levonása és a szükséges intézkedések előkészítése érdekében.

Az MSZP-s Szanyi Tibor, az EP adócsalás elleni küzdelme terén egyik legaktívabb képviselő a vita kapcsán emlékeztetett rá: „A jelenlegi Európai Parlament megalakulásától kezdve az európai szocialisták voltak azok, akik zászlajukra tűzték az adócsalás és adóelkerülés tömeges nemzetközi gyakorlata, a multinacionális nagyvállalatok rendszerszerű adóelkerülése, az adóparadicsomok létezése, az áfa-csalások szinte már bevett formái elleni harcot. A "Panama-papírok" néven ismert offshore-botrány napvilágra kerülése most váratlan segítséget jelent ebben a munkában azzal, hogy segíti ráébreszteni az európai döntéshozókat és a közvéleményt az adócsalás elképesztő mértékére, az elkövetők minden képzeletet felülmúló gátlástalanságára. Leginkább pedig arra, hogy a velük szembeni fellépés nem állhat meg a nemzeti határokon, de még az EU együttműködés keretei között sem, annak óhatatlanul globálissá kell válnia, kiterjesztve a távoli adóparadicsomokra is.” A legújabb információk alapján az európai törvényhozók most még nagyobb nyomást gyakorolnak az Európai Bizottságra, hogy az eddiginél keményebb, teljes átláthatóságot, az európai és tengeren túli off-shore adóparadicsomok felsorolását és korlátozását, a nagy- és kisadózók minden kivételezést mellőző azonos elbírálását biztosító javaslatcsomaggal álljon az Európai Parlament és a tagállamok elé.

„A luxemburgi nagyvállalati adóelkerülés hatására létrehozott TAXE különbizottság tagjaként, de – éppen a hazai, rendszerszerű áfa- és adócsalások szomorú tapasztalataira támaszkodva – önállóan, baloldali képviselőként is számos alkalommal rámutattam az EP fórumain az áfa-visszaélések és a nagyvállalati adóelkerülés súlyos gazdasági és szociális következményeire. Végre valóban közös európai intézkedésekkel, néhány nyilvánvaló követelmény – elsősorban az „ott adózzanak, ahol a profit keletkezik” elv – következetes érvényesítésével, s a tettesek elkerülhetetlen szankcionálásával érdemi eredményeket érhetünk el. A munkánkhoz szükséges választói, politikai támogatás miatt is fontos az off-shore ügy teljes feltárása, az ilyen csalások jövőbeni lehetőségének radikális felszámolása, tekintet nélkül az elkövetők személyére, nemzetiségére, hatalmi pozíciójára. Jogunk van például tudni, valójában kik állnak a magyar gázpiacról súlyos milliárdokat kaszáló MET, a letelepedési kötvényeket forgalmazó haveri cégek, avagy "csak" a magyar nagyvállalatok hasznát adómentesen kipumpáló leányvállalatok mögött” – hangsúlyozta Szanyi Tibor.

logo

Ez a honlap “balra nyílik”. Arról ad számot, miként képviselem a magyar választók akaratát ebben a politikai hangyabolyban.
Nincs varázspálca, nincs tévedhetetlen egyén, nincs tévedhetetlen közösség sem. Értékek és érdekek tengerén kell eligazodni.

Social media


KAPCSOLAT

CÍM
Európai Parlament ASP 10G146
Rue Wiertz/Wiertzstraat 60. B-1047 Brüsszel
E-MAIL
tibor.szanyi@europarl.europa.eu