Szanyi Tibor: A Fidesz nem állhat a fejlődés útjába!

Az Uber közép-európai igazgatója tegnap jelentette be, hogy a vállalat július 24-től felfüggeszti tevékenységét Magyarországon. Ugyan a kormány nem tiltotta be az Ubert, de a döntést szinte kikényszerítette az Orbán kormány innovációhoz és a közösségi megosztáson alapuló gazdasághoz való középkori hozzállása. Az Uber ellehetetlenítésével a magyar kormány mintegy 1200 magyarországi Uber partnert hozott nehéz helyzetbe, nem beszélve a szolgáltatást rendszeresen használó 160,000 utasról.

"Amikor a kormány jogszabályban minősítette illegális dispatcher szolgáltatásnak az Ubert, lehetővé téve tevékenységének akár egy évre történő felfüggesztését is, akkor nem csak kizárólag az Uber sorsáról döntött. Ezzel a döntéssel egyben visszavetette a digitális innováció és a világszerte bővülő közösségi megosztáson alapuló gazdaság itthoni fejlődését" – mondta el Szanyi Tibor, európai parlamenti képviselő.

"Európa versenyképességének kulcsa a digitális egységes piac létrejötte, melynek fontos része a „sharing economy”, vagyis az erőforrások megosztásán alapuló gazdaság. Ahhoz, hogy ki tudjuk használni az ebben a nem is olyan új típusú üzleti modellben rejlő lehetőségeket, közösségi szintű szabályokra van szükség, valamint előrelátó, újító szellemű törvényhozókra, akik képesek lépést tartani a digitális fejlődéssel. A magyar kormány sajnos híján van az ilyen embereknek, azonban szerencsére vannak jó példák is az unión belül, gondoljuk csak az észtekre" – hívta fel a figyelmet a szocialista politikus.

Szanyi Tibor, aki a 2015. évi európai parlamenti versenyjogi jelentés előadója is, kiemelte továbbá, hogy: „a készülőben lévő versenyjogi jelentés sarok köve lesz a digitális egységes piac, valamint a megosztás alapú gazdaság kérdése, mind gazdasági, mind pedig fogyasztói szempontból. Európa, így Magyarország sem maradhat le a globális digitális versenyben!”

logo

Ez a honlap “balra nyílik”. Arról ad számot, miként képviselem a magyar választók akaratát ebben a politikai hangyabolyban.
Nincs varázspálca, nincs tévedhetetlen egyén, nincs tévedhetetlen közösség sem. Értékek és érdekek tengerén kell eligazodni.

Social media


KAPCSOLAT

CÍM
Európai Parlament ASP 10G146
Rue Wiertz/Wiertzstraat 60. B-1047 Brüsszel
E-MAIL
tibor.szanyi@europarl.europa.eu