Vissza
2018. június 4. hétfő
Hírek

Szanyi Tibor: Az Európai Parlament hatékonyabb uniós fellépést sürget a korrupcióval szemben

A helyzet súlyosságát felismerve az Európai Bizottság még 2011-ben bejelentette, hogy évenkénti összehasonlító jelentések révén hiteles, összehasonlító adatokkal segíti a tagállamok kormányait a korrupció elleni harc hatékonyabbá tételében. Hét évvel később, az Európai Parlament eheti plenáris ülésén a testület költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke ún. szóbeli választ igénylő kérdésben kérte számon a Bizottság képviselőjétől, hogy mindössze egy ízben, az első évben készült ilyen összeállítás. Az európai törvényhozók ugyanis elfogadhatatlannak tartják a Bizottság előzetes magyarázatát, miszerint újabban a tagállamok gazdasági helyzetéről szóló féléves jelentések keretében tesznek javaslatot az egyes kormányoknak a korrupció elleni célzott intézkedésekre.

Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője az EP több korrupcióval és pénzügyi csalással foglalkozó testületének tagjaként már korábban is tanulmányozta a kérdést és maga is indokoltnak tartja az EP figyelemfelhívását. Az Európai Bizottság dolga az uniós alapértékek és jogszabályok érvényesítése, s a korrupciós jelentéssel kapcsolatos ködösítése különösen érthetetlen annak fényében, hogy az EU több tagállamában az utóbbi időben egyre újabb és súlyosabb formában jelenik meg a korrupció, ami egységes jogi és politikai választ, közös követelmények érvényesítését követeli az EU részéről.”

A magyarországi helyzetre is utalva Szanyi Tibor kifejtette: „Az EP különböző fórumain korábban magam is felhívtam rá a figyelmet, hogy az EU-nak most már szembe kell nézni az olyan új típusú, minden korábbinál gátlástalanabb és immár rendszerszerű korrupció kihívásával, mint az Orbán-kormányzat  gyakorlatában megjelenő, a hatalmon lévők személyes gazdagodását szolgáló, adott esetben jogszabályokkal körülbástyázott visszaélések. Az egyre szemérmetlenebb kormányzati korrupcióval a magyar és a többi európai adófizető érdekében kötelessége foglalkozni a Bizottságnak, de még inkább az Európai Tanácsnak, amelynek végre teljes politikai súlyával fel kellene lépnie a korrupt kormányok és politikusok ellen. Éppen ezt a kötelezettségüket kértük ma számon az Európai Parlamentben az európai intézmények vezetőitől - és ezt tesszük a jövőben is mindaddig, amíg az európai polgárok konkrét eredményeket nem tapasztalnak az Unión belüli korrupció elleni harcban.”