Vissza
Média megjelenések

Balra, magyar!

 

Előszó

Az ember eszmélésének kezdetén csak közösségi utak léteztek. Amikor a létfenntartáson túli feleslegek előállítására is képessé lettünk, megnyíltak az egyéni lehetőségek. Ma anyagi világunk természeti feltételeinek végességébe ütköztünk. Újra a közösségi megoldások felé kell fordulnunk.

A jövőt elsősorban a fiatalokkal kell megbeszélnünk. A jövő kulcsát a kezükbe kell helyeznünk. A pillanat megragadása mindannyiunk közös ügye. Úgy tűnik, a haladó világ vonata kisiklott. Ma legtöbb erőfeszítésünk azt célozza, hogy visszataláljunk a régi vágányokra. Miközben egyre többen tudjuk, hogy új síneket kellene lefektetnünk.

Ez a vitairat, melyet nevezhetünk gondolatkísérletnek is, nélkülözi a jelenlegi rendszerek átfogó kritikáját, de kísérletet tesz egy új, baloldali értékválasztásra. Bízunk a párbeszéd esélyében. Akkor is, ha a politika hitelét vesztettnek látszik. Új közösségi szemléletmódot keresünk.

A sorsfordító döntések ideje elérkezett. A polgári eszmélés hármasa (szabadság, egyenlőség, testvériség) után a szociáldemokrácia megalkotta a maga hármasát (szabadság, igazságosság, szolidaritás). Láthatjuk az eddigi eszmények, intézmények mai hatástalanságát. Az új baloldali szemléletmód (szabadság, fenntarthatóság, közösség) be akarja vallani az eddigi tévedéseket, s a politika asztalára kívánja tenni a félretehetetlen kihívásokat.

A jövő elszenvedésének alternatívája a jövő építése. Az itt közölt gondolatok elsősorban inspirálni akarnak. Célunk,  hogy a fi atal nemzedékeket együttműködésre és vitára hívjuk és késztessük. Megoldásokat keresünk.

 

I. Folyamatos válság vagy fenntartható társadalom

2008-ra a pénzügyi és gazdasági válság mértéke meghaladta mindazt a kárt, amit eddig bármi mással okoztunk. Nagyságrendje sok ezermilliárd euró és dollár. Nemcsak virtuális, de valós vagyonok porladnak el, a következmények gyökeres változásokat hoznak. Egy szellem száll el a világból, s egy új szellem kér helyet magának. Az egyéni utak járhatatlanok, csak a közösség cselekedhet. A helycsere rettenetes rombolással jár. Először a düledező, összeroskadó öreg szerkezet romjait fogjuk eltakarítani.

A piaci szabadkapitalizmus az ezredfordulóra felélte a természeti erőforrásokat. Mai fogyasztásunk másfélszer nagyobb glóbuszt igényelne a jelenleginél. Ám akkor miből is élünk? Abból a hitelből, amelyet arra a világra vettünk fel, ami nem létezik. A buborék szétpukkadt.

A szabadpiaci kapitalizmus csődje magával rántja a liberális szociáldemokráciát is. Ki fogjuk bírni, pokoli nehéz lesz. Ám bármit is építünk újra, annak egyetlen követelményét már ismerni lehet: ez a fenntarthatóság. Első lépésként vessünk tehát számot azzal, hogy a ma ismert demokrácia ritmusa a rövid távú döntéseket helyezi előtérbe. A hosszabb távra tekintő új, a természeti környezetért is felelősséget vállaló közösségi demokrácia megalkotása minden korábbinál jóval nagyobb kihívás. Balra tekintve: menni fog!

Nézzük az eddigi utat: 1868 – Általános Munkásegylet (Táncsics Mihály) 1994 – Demokratikusan választott baloldali kormány (Horn Gyula). Egyebek között onnan, és innen indultunk. Nehéz azonban kitüntetett tényt vagy időpontot találni a magyar baloldal önazonosságához – minthogy maga a baloldal roppant színes és gazdag csokrot alkot. Sok-sok név és esemény fémjelzi azt a múltat és jelent, ami Magyarországon a baloldalt képezi. A jövő viszont nyitott.

 

II. Nyissuk ki! Európára és a világra!

Magyarország nekünk, magyaroknak lehet szentély, de másoknak nyílt terep. Kultúránk, gazdaságunk a külvilág által alakított vagy meghatározott. A társadalmunk a mienk. A magyar történelem a kevés emelkedett pillanatot leszámítva egyben a kizsákmányolás története is. Az újkor óta főként a baloldal volt a pislákoló remény, az izzó parázs, a fénylő láng (sajnos néha pusztító tűz is), mely az emberekben a közös boldogulás reményét, a közösség élményét fenntartotta. A baloldal magát a néppel, a szabadsággal, a munkával, a szolidaritással, a haladással, az alkotással, az útkereséssel azonosította. Nem szakítva gyökereinkkel most a jövő új kihívásaira is választ kell adnunk! A baloldal ma és holnap új egyensúlyokat és kiterjedt biztonságot akar!

Jövőképünk a közösség és a közösségek alkotó eleme: az ember. Az ember, amely ennek a Földnek szülötte, s aki a jövőben világos határt húz képességei és lehetőségei közé. Ma már bizonyosan képesek vagyunk bolygónk megsemmisítésére, lerombolására, kiszipolyozására. Ám a fenntartható élet iránti vágyunk a lehetőségeink határai közé szorít bennünket. A szükséges korlátok megalkotása szép feladatokat ad a baloldalnak – és mindenkinek.

- Munka és jövedelem

- Haladás és haza

- Alkotás és öröm

- Útkeresés és siker

- Egyensúly és jövő

- Felszabadítás és tolerancia

- Biztonság és igazságosság

 

Ezek a fogalompárok vezetik iránytűnket. Célunk, hogy elért eredményeinket jó szívvel adhassuk át a következő nemzedékeknek. Mindenki vessen számot magával: vajon olyat hagy-e hátra utódainak, amit maga is büszkén elfogadna?

A növekedésről a fejlődésre kell a hangsúlyt helyeznünk. Nem leszünk ettől nincstelenek, bár fogyasztásunk kétségkívül csökken. Vagy ha úgy tetszik, gyökeresen átalakul. A személyes fogyasztás elsőségét a közösségi fogyasztás veszi át. Az emberi létalap közjavakon és közszolgáltatásokon nyugszik, a lakhatástól kezdve az étkezésen át az egészség megőrzéséig. Az emberi lét emeltebb szintjei – tanulás, művészet, tudomány - úgyszintén. A baloldali jövőkép mindezek minőségi megvalósítását célozza.

A munka azonban az emberlét záloga. Nemcsak felemelő érték, hanem alapvető emberi jog is! Ennek alkotmányos elismerése ma már kevés. A baloldal szerezzen ennek érvényt, tulajdonítson neki mindent megelőző fontosságot! Az emberbe való befektetés legyen a legfontosabb állami feladat! A magánközösségek is bátran élhessenek széles körben elfogadott gazdálkodási jogokkal. Legyen formája alapítvány, szövetkezet, család vagy egyszerű társulás – különösen a természeti javakkal való gazdálkodás terén (víz, élelmiszer, energia). A legnagyobb elismerés övezze a közösségi irányítókat, de őket terhelje a legszigorúbb felelősség – beleértve a közösségi számonkérés lehetőségét is.

 

III. Alárendelt piac - Fölérendelt társadalom

A kapitalizmusban a termelő és szolgáltató munkahelyeket a vállalkozások teremtették. A szervező és közszolgáltató munkahelyeket az állam. A piacvezérelt önszerveződés illúziónak bizonyult. A féktelen verseny lerombolta a közösségi struktúrákat. Ez vezetett a falvak pusztulásához, a társadalmi összetartozás eresztékeinek lazulásához, sorvadásához. A kultúra jobbára egyéni sikertörténetek terepévé vált. A társadalmi fórumokon való részvétel kiváltsággá silányult.

A baloldal a nyílt és átlátható demokráciát kívánja megteremteni. Azaz intézményeket épít a széles körű véleménynyilvánításhoz. A döntéshozatalt oda telepíti, ahol a befolyásolás az egyén részéről még valóban megvalósítható. A tömegdemokráciák csalfasága a múlté. A jövő a helyi demokráciák együttműködésén nyugszik – de ezt szervezni is kell! A részvétel, az érdekeltség, a felelősség biztosításával. Az embereket nemcsak megszólítani, sokkal inkább meghallgatni kell. Ez az új demokrácia egyik legfontosabb kérdése!

A gyengén ellenőrzött szabad verseny kiterjedt korrupciót eredményezett, különösen a közbeszerzések terén. Folyamatos feladatunk a titkos erőcentrumok megszüntetése. Amerikában és Európában sok kísérletet láttunk erre az elmúlt évtizedekben. De az emberek szövetsége, az állam többnyire a vesztes oldalon találta magát. Ma ott tartunk, hogy még a legerősebb állam sem tud eredményesen megküzdeni a nemzetközi kartellekkel, elsődlegesen az energiacégekkel. A törvényeket eddig a monopóliumok írták, a törvényhozóknak a statisztaszerep jutott. Ez tapasztalható Északon és Nyugaton, ám Keleten (pl. Kínában) és Délen (pl. Dél-Amerika, Dél-Afrika, Ausztrália) új remények is nyíltak.

A baloldalnak le kell térnie arról az útról, amelyen állandó elsőbbséget adott a tőkének és a piacnak. A baloldal munkával emelje fel az embert, a természeti erőforrásokat kezelje mértékletesen kiaknázható, közös kincsként. Jelölje meg azokat a tőkének és a versenynek a logikus határokat, s tegyen azért, hogy a korlátozással a társadalom biztonságát növeli. Működjön a pénz, de ne csak a profi tra ügyelve, szinte korlátlanul! Szigorú, átlátható és ellenőrzött szabályokra van szükség. Nem hihetünk tovább azokban az elméletekben, amelyek szerint a gazdasági elitnek juttatott közpénzek leszivárognak oda, ahonnan azok valójában erednek: a dolgozó emberekhez. Délibáb az a közjó, amely a gazdagok gazdagításával kezdődik! Ösztönzött és ellenőrzött piacokat teremtsünk, nagyobb állami szerepvállalással és felelősséggel. Az állam emelkedjen fel a garantőr szerepébe!

Szakítsunk azokkal a helyzetekkel, amelyekben az egyenlőtlen felek közötti üzletek létrejönnek. Nem kezelhetjük tovább szabadságjogként a bankok, a brókerek, a közüzemi szolgáltatók – a professzionális cégek –, illetve a mindennapok egyszerű polgárai között létrejövő, súlyosan egyenlőtlen megállapodásokat! Kell egy köztes intézmény, amely mint egyfajta bíró, garantálja a tisztességet, az igazságosságot és a törvényességet. Most is vannak felügyeletek, védelmi intézmények, ám ezek működése jobbára a nagyok és az erősek akaratának van alárendelve. Ezen változtatni fogunk, hiszen a társadalom közös akaratát és érdekét semmi nem írhatja felül. Az egyén, az egyes ember kitettségét a közösség képességeivel fogjuk ellensúlyozni. Ehhez Európának (EU) is változnia kell, minthogy mai alapszabadságai az individuális jogokat a közösségiek elé helyezik.

Kell az igazság. Az igazság szolgáltatása akkor érvényesül, ha jogrendszerünket egyszerűsítjük. Az alkotott jog a társadalom tulajdona, s nem az „értők” előjoga. Vegyük társadalmi ellenőrzés alá a bírák munkáját is (pl. testületi garanciákkal, minőségbiztosítással). Tartozzanak felelősséggel az ítéleteikért. Ez teheti teljessé a törvényességet.

 

IV. Fogyatkozó természet - Találékony ember

Évszázadokon át a tőke tulajdonította el és élte fel a természeti erőforrásokat – szinte kihúzta a társadalmak lába alól a talajt. Programszerűen előnyben kell részesíteni a termőföld közösségi tulajdonát, egyebek között az állam elővásárlási jogának megteremtésével. A felszín alatti erőforrásaink, a vizeink és a levegőnk szerencsére ma is védettséget élveznek, ám ezt fokozni kell. Jó, ha azt is szem előtt tartjuk, hogy a közösségnek sincs joga ezen erőforrások eltékozlásához.

Új tartalmat adunk a közjavaknak és közszolgáltatásoknak. Jutalmazni kell azt, aki kevesebből többet állít elő. Az egyén ne uralhasson korlátlanul közjavakat, de lehessen motorja a szolgáltatásoknak!

Az anyagi világból könnyen kiaknázható erőforrásaink zöme lényegében elfogyott. Kitörési irányt az emberi leleményesség mutat – eszközünk az innováció. Korlátunk a természet teherviselő képessége. Szűkösségünk az energia és az anyag.

Kozmikus erőforrásunk is van, amely nincs kitéve földi viszonyainknak. Ez a Nap és a Hold. A Föld belső melegén kívül a Nap táplál szinte minden más energiát, szénhidrogént, biomasszát hoz létre, szelet és vízmozgást szabályoz. A Hold árapályt eredményez.

Az ember már megkísérelte utánozni a Napot, önmaga nem kis veszedelmére felismerte az atomhasadás energiáját. Az emberi leleményesség számára azonban keressünk más utakat, s amint ezekre rátaláltunk, hagyjuk el a régieket! Az emberiség túlnyomó többsége ma még a természet rovására hűt és fűt – azaz pazarol –, miközben a hőkiegyenlítésnek megannyi más módja is van. A jövőt a föld- és a napenergia minél közvetlenebb felhasználására építsük!

Magyarországnak két szégyent kell lemosnia magáról. Az egyik az örökös panaszkodás, a másik a buta pazarlás. Itt vagyunk az Édenkerthez hasonlatos Kárpát-medencében a legendás magyar leleményességgel, alattunk fortyog a Föld, eközben ezer és ezer kilométerekről hordjuk ide méregdrágán a környezetpusztító szénhidrogének tömegét. A haszon, a profit, amit rólunk, magyarokról kívülről lehúznak, fejenként évente közel 100 ezer forint. Ha mások nyereségét ilyen gálánsan vagyunk képesek megfi zetni, akkor ennek töredékét ne sajnáljuk a saját képességeink érvényesülésére!

Az emberi leleményesség és találékonyság olyan erőforrás, melynek fejlesztési korlátait egyelőre nem ismerjük.

Ez legyen kitörési pontunk. Akik elöl járnak a tudomány, az innováció terén, legyenek kitüntetve a társadalom figyelmével, megbecsülésével. Eredményeiket oltsuk be gondolkodásunkba – az oktatás és a tényleg mindenkire kiterjedő ismeretterjesztés legyen életmódunk alapja.

Az anyagi világ felélésének leginkább kézenfekvő lehetősége a szállíthatóságban, következésképpen a szállításban ölt testet. A különböző javak mozgatása igényli a legtöbb energiát. Örülünk, ha lakásunkban tudhatjuk a Föld ellentétes sarkából származó dolgokat, de arról nem veszünk tudomást, hogy ezzel micsoda károkat okozunk. Az üzletemberek hatékonyságot, egyéni jövedelmeket számolnak szállítási döntéseiknél, de a társadalmak rendre elkésve értesülnek közben keletkező hátrányaikról. Gondoljuk újra a globális kereskedelem értelmét, még ha szakítani is kényszerülünk bizonyos dogmákkal.

Az nem baj, ha a megoldásokról másképp gondolkodunk. Magyarország, de Európa ereje is a gondolati különbségek kultúrájában rejlik. A bajok mindig abból adódtak, ha ezeket a különbségeket nem sikerül közös akarattá összegezni. Baj, tragédia mindig akkor adódott, ha az egyik gondolat a másikra támadt. Az eltérő gondolatok közös felelőssége, hogy olyan döntésekhez vezessenek, amelyek következményei is végiggondoltak. Bölcs lenne olyan alkotmány, amely a végrehajtó hatalomban (a kormányban) is leképezni rendelné a választói (pl. parlamenti arányokban megmutatkozó) akaratot, azaz a többségi/kisebbségi elhatárolások helyett a minél szélesebb koalíciók kialakítását ösztönözné.

Alkossunk fenntartható, azaz „zöld” alkotmányt! Ha ez menni fog, át fogjuk gondolni a közösségi fi nanszírozási szerkezeteinket, főképp adórendszereinket,amelyek ma leginkább a folyamatok végén próbálnak egyensúlyokat teremteni.

Az új világrend adóit helyezzük preventív alapokra. Kívánatos céljainkat úgy jelöljük meg, hogy azokkal az emberi cselekmények elején számolni lehessen. Ez a „zöldadózás” lényege, vagyis a végpontokat jelentő jövedelmi és vagyonadók helyét a kezdőpontokat megtestesítő természeti erőforrások használatához kapcsolt adók váltsák fel. A munkát terhelő adókat illesszük középre.

Az „emberi tőke-innováció-energia” fogalmakból felépülő új szentháromság közepén az innováció áll. Ebben rejlik a jövő legfontosabb közösségi vállalása. Aki innovatív hozzájárulásokat tesz életünk hatékonyabbá tételéhez, az már félig ki is vette a részét a közterhek viseléséből. Ezt ismerjük el az elszámolásoknál.

Az innováció: emberi sorskérdés. Immár nem a versenyről, hanem a létünkről beszélünk. A többség nem a „győztes mindent visz” alapon szeretne versenyezni, hanem élni akar. Az első, a második és a sokadik helyezett egyaránt érték. Ez a 2008-as fordulat legfőbb tanulsága.

 

V. Politikai szólamok - Értelmes párbeszéd

A magyar baloldal (és mindenki) legnagyobb felelőssége abban rejlik, hogy képes-e a világfolyamatok üzenetét a magyar társadalom számára lefordítani? Képes-e munkába lendíteni az ország minden polgárát? A bölcsődétől kezdve az aggok házáig, nőket és férfi akat egyaránt. Engedi-e elkallódni a fogyatékkal élők alkotó energiáit? Hajlandó-e szabadságként (jobb esetben adottságként) értelmezni a semmittevést? „A lustaság az ördög kispárnája” – szól a flamand bölcselet, s bizony az ördög sokat pihen a Kárpát-medencében. Ennek vessünk véget!

A párbeszédhez két oldal szükségeltetik. Az egyik oldalon a választott képviselők, a másikon a társadalom részigényeit megjelenítő szerveződések állnak. Így, együtt lehet az általános és részérdekeket egyensúlyba hozni. A politikai dominanciára törekvést elutasítjuk. Ennek leghatékonyabb eszköze, ha az embereket szóhoz juttatjuk. A köztársasági eszme megőrzése intézmények sokaságát jelenti. Minden intézmény gy-egy darabja a biztonság épületének.

Újra fogjuk tárgyalni az egyén és a közösség kapcsolatát. Mindenkinek saját elszámolása lehessen. Becsüljük meg azt, aki a legkevesebb terhet okozza! Értékítéletünkben mondjuk ki: a pazarlás szégyen! Szüntessük meg az uniformizált körülményeket és az ezekhez rendelt normatív elszámolásokat. Más egy vak ember helyzete a sűrű városban, és más a magányos tanyán. Szakítani fogunk a korábbi évszázadok kisebbségről való gondolkodásával, hiszen a maga élethelyzetében mindenki kisebbségben van a körülötte lévő többségi világgal szemben. Jogot akarunk adni az egyéni elszámolásokhoz, hogy mindenki megmutathassa, mire képes önmagától, s miben vár segítséget a társadalomtól. A társadalmi szolidaritás sok tényezőből áll össze. Legfőképp a mindenkire kiterjedő kölcsönösségből. Alkossuk meg a szociális egyeztetés rendszerét, amely szükség esetén képes feltárni az egyének valós személyi körülményeit, s mérlegre tudja tenni a közösség segítő képességeit is.

A baloldal hirdesse meg a társadalmi csoportok együttélési programját. egy-egy darabja a biztonság épületének. Újra fogjuk tárgyalni az egyén és a közösség kapcsolatát. Mindenkinek saját elszámolása lehessen. Becsüljük meg azt, aki a legkevesebb terhet Hagyjunk fel a múlt asszimilációs politikájával. A mai kisebbségek örökké nyomott helyzetben maradnak, ha többségi verdikteket közvetítünk feléjük. Hozzunk létre keményen betartott megállapodásokat az értékekben, a jogokban, a kötelességekben. Legyen elvárás az azonos jogi alapokon épülő tényleges szerveződés, hiszen a csupán kisebbségi igényű egyének nem lehetnek csoportjogok letéteményesei. Az egyenrangú társadalom nemcsak egyenrangú személyek, de egyenrangú csoportok mozaikja is.

 

VI. Magyarország - Tavaszi szél vizet áraszt

Magyarország jól tudja, hogy bármit is gondol, a mai nyitott világban egyedül nem cselekedhet. Mozgástere – mint bárki másé – erősen korlátozott. Ám példákat felmutathat, ösztönözhet másokat, építhet szövetségeket. Hazánk  Európa és a fejlett világ szolidaritása nélkül 2008 őszén a biztos összeomlás sorsára jutott volna, másokat is magával rántva. Saját felelősségünk előre tekintve óriási: a következő években önmagunk érdekében komoly anyagi és szellemi tartalékokat kell felhalmoznunk. E nélkül nem számíthatunk a segítő kezekre. Ez a folyamat legalább egy évtizedig fog tartani.

Legyünk a globalizáció átalakításának részesei, fogjunk össze Európával a nemzetközi szolidaritás, a globalizáció új dimenzióinak kidolgozásában! A globalizációt fordítsuk új integrációvá, a pénzvilág szabadon engedett tarolását váltsuk fel az állami együttműködések intézményeivel. Ebben a baloldal legyen az emberek hangja, az emberi érdekek képviselője s az emberi ügyek intézője!

A piacot tegyük engedelmes eszközzé eszközzé, hogy méltányos hozzáférést biztosítsunk mindenki számára. A javakhoz, a tisztes jövedelemhez és a közszolgáltatásokhoz segítsük közelebb jutni az embereket. A válság nem természeti jelenség, hanem az emberi gyarlóság következménye. Ez a neoliberális jobboldal (és nem ritkán a vele együttműködő liberális szociáldemokrácia) számlájára írandó, történelmileg is. A piaci alkalmazkodás helyett a baloldal a méltányos jövedelmek pártján áll, és tudatos jövőformálást kínál.

Nézzünk szembe a mai veszedelmekkel: billegő munkahelyek, otthonok elvesztésének lehetősége, társadalmi feszültségek éleződése, gyermekek éhezése, nyomora. A dolgok irányítását ki kell vennünk a pénzügyi elit kezéből! Erőforrásainkat fordítsuk a társadalmi szolgáltatások kiterjesztésére. A piac nem dönthet tovább emberi sorsokról – ezt avassuk a közösség előjogává! Magyarország álljon be a nemzetközi közösség azon csapatába, amely új pénzügyi világrendet alkot, s vessük be minden erőnket a közös munkába! A „robogó” piacgazdaság délibábja helyén fenntartható gazdaságot és egyensúlyi társadalmat építsünk! Szerényebb, de biztosabb perspektívákban gondolkodjunk!

A baloldal értékeihez hívjuk az ország minden polgárát, főként a fi atalokat. Egyenlőség, demokrácia, emberi (kiemelten női) méltóság, szolidaritás, szabadság, tolerancia, törvényesség és igazságosság – minden lépésünknek ki kell elégíteni ezen kívánalmakat! Mi ilyen reformokra hívjuk az embereket. Oldjuk ki a párbeszédet gátló társadalmi fékeket. Azt már láttuk az elmúlt évtizedben, hogy a magyar politikai elit egy része hogyan torpedózna meg minden változást – beleértve a haladást is. A következőkben azt mutassuk meg, hogyan lehet az életünket harmonikussá átalakítani. Kellő elkötelezettséggel – együtt – ez is menni fog.

Hiszünk abban, hogy a természet tisztelete: biztonságunk záloga. Az már bizonyos, hogy lehetőségeink felett éltünk, de a képességeink még kiaknázatlanok. Egységnyi magyar terméket ma még kétszer annyi anyaggal és energiával állítunk elő, mint az európai gazdaságok. Ezt a hiányosságot alacsony fizetésünkkel ellensúlyozzuk, hogy versenyben tudjunk maradni. Akkor jut mindenkinek normális munka és munkahely, méltányos életszínvonal, ha az energiahatékonyságra, a produktív fejlesztésekre összpontosítunk. Ha okosabban dolgozunk. Eredményeinket ne éljük fel teljesen. Osszuk meg: egy rész jusson jólétre, a másik részt tegyük tartalékba.

A tartalék legyen a mienk, nem a felelőtlen bankároké. A tartalék adjon alapot a normális emberi léthez szükséges kishiteleknek! A tartalék adjon biztonságot, ha a kisegzisztenciákat katasztrófa éri. A tartalék legkevésbé sem arra való, hogy abból ködös óriás beruházásokat fi nanszírozzanak. Húzzunk egy hitelplafont, amely fölött még a magáncégeknek is közösségi engedélyért kell folyamodniuk! S nem utolsósorban a tartalék legyen szellemi épülésünk biztosítéka is!

Vessünk véget annak a világnak, amikor a túlfi zetett menedzserek és az alulfizetett munkások közül a dolgozók szenvedik el mindazon hibák következményeit, amelyeket a profi thajhászok felelőtlenül elkövettek! A világválságot emberi mulasztások és gyarlóságok okozták, ám tudjuk, hogy van felelős! Az nem mehet tovább, hogy a kockázatos ügyletek minden hozama a pénzvilágban marad, ám a veszteségek az államok, azaz a társadalmak nyakába zúdulnak! Találjuk meg annak módját, hogy a brókerek és bankárok vagyonával legalább részben kárpótolhassuk a vagyonvesztett kisemberek sokaságát! Ehhez nemzetközi összefogásra is szükség van!

De mit sem ér a vagyondézsma, ha az okokat nem számoljuk fel. A szigorú és átlátható pénzügyi szabályozás elsőrangú kérdés. Az átláthatóság kezdődjön azzal, hogy tegyük egységessé a banki, biztosítási, közüzemi kimutatásokat és számlákat. Húzzunk világos határvonalat a pénzügyi, létbiztonsági közszolgáltatások és a szolgáltatásoknak álcázott szerencsejátékok, kalkulációs trükkök közé. Tegyünk egyértelmű különbséget a papír- vagy akár elektronikus alapú nemzeti banki készpénz és a kereskedelmi banki (vállalkozói) szolgáltatások között.

A banki szolgáltatásoknak álcázott pénzügyi manipulációk legfőképp azt a célt szolgálják, hogy elrejtsék a természeti és emberi erőforrások kizsákmányolásának nyilvánvaló célját. Az elvont fogalmak mögött dolgozik a valóság. A jövedelem sokszor egyéni haszonnak tűnő eredmény, miközben lényegét tekintve gyakran közösségi károkozás. Rántsuk le ezt a virtuális leplet, s nézzük meg szúrós szemmel, ki mit művel? Elénk tárul, hogy már nemcsak az ipar és a szállítás, de az agrárium is okozója a globális felmelegedésnek. Nem hunyhatunk szemet egyetlen ellentmondás felett sem! Márpedig a környezet védelme, tehát használatának ellenőrzése a legnagyobb feladat, amivel a baloldal szembesül.

Legyünk bátrak és igazságosak! Tarthatatlan, hogy létünk anyagi alapjait velünk, a népekkel hordassák be az orrunk elől a szabadkapitalista trezorokba.

A világgazdaság lefulladt motorjának újraindítása nem valaki más feladata, nekünk, magyar embereknek is dolgunk van vele. Igényünk az átgondolt, természettisztelő fejlődés. Mondjuk így: okosan és zölden! Ám a növekedés nem lehet mindent felülmúló cél. A fejlődés viszont igen! Új minőséget, akár szerényebb szinten is! Legfontosabb a munkából származó jövedelem, mindenkinek! Reformokat indítunk azért, hogy a munkával megszerzett otthonok, megtakarítások és nyugdíjak garantált biztonságban legyenek. Adjuk meg az összes lehetséges előnyt a takarékossági iparágaknak, elsősorban az energia- és közlekedési/szállítási számláink zsugorítása érdekében. A megfékezett pazarlás értékéből munkahelyek tízezrei jöhetnek létre, elsősorban a megújuló energiák területén. A modern magyar eszmélés hajnalán a nemzet a hitelt és a kiművelt emberfők sokaságát kívánta. Hasonló egyensúlyokra van szükség ma is. Mit ér az anyagi, a természeti erőforrás, ha ahhoz nem értő kézzel nyúlunk? Keveset. Álságos, ha csak képviselőinket újítjuk meg 4-5 évente – nekünk is meg kell újulnunk. Ma nincs az a tudás, amit ne kellene frissíteni. A baloldali politika ezután is legyen tudásorientált, s ne csak az élethosszi tanulást hirdesse. Kívánja meg minden polgárától a rendszeres továbbépülést, a szellemi tartalékképzést.

Tartalékokra azért is van nagy szükség, hogy legyen miből befektetni az emberbe, az ember képességeibe. Tudomány, kutatás, fejlesztés, képzés, oktatás, ismeretterjesztés. Növekvő jólét helyett valójában „csak” minőségében jobb létet ígérhetünk. A minőség – minthogy ez sem természeti képződmény – az emberi tudatban képződik, s azután válik valóra. Az európai múlt egyik legfontosabb intézményének tekinthetjük, hogy a megtermelt javak tizedét az emberi lélek és tudat formálására rendelte. Ennek a hagyománynak a modern változata azt jelentené, hogy nemzeti jövedelmünk ugyanekkora hányadát önmagunk fejlődésébe fektessük. Ez fogyasztásunk mérséklését kívánja, ám annak minőségét sokszorosára növeli.

A vállalkozási jövedelemadó akár fele innovációval kiváltható legyen. A közösségi jövedelmek felét helyezzük tartalékba, amely tartalék egyötödét forgassuk vissza az emberi tőke növelésébe. Ez legyen a tervezés alapja. Államháztartásunk mai pénzügyi arányait ez nem borítja fel, de annak szemléletét és szerkezetét gyökeresen megváltoztatja. Kiemeli az általános értelemben vett emberi kultúra előremutató szerepét, mely szükséges a válság leküzdéséhez. Az európai kultúra ott kezdődik, hogy bemutatkozáskor egymás szemébe nézünk. Ott folytatódik, hogy egymással türelmesen gondolatokat cserélünk. És ott végződik, hogy mosollyal nyugtázzuk, ha sikerült egymással dűlőre jutnunk.

Mint minden más nemzetnek, nekünk, magyaroknak sem csak a nagyvilággal, de egymással is van elszámolni valónk. Minden évben számot kell vessünk azzal, vajon minden tőlünk telhetőt megtettünk-e egymásért? Készítsünk éves nemzeti jelentéseket, amelyekből lassan kirajzolódhat a valós múlt és a kívánt jövő. Erre alighanem a Magyar Tudományos Akadémia tudásbázisán a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács a legalkalmasabb testület. Jelentést a magyar nemzetről, amelynek összetartó ereje a nyelv és a lélek, anyaga az együtt megcselekedett múlt és jelen.

 

A felelősség közös. A jövő pedig kötelez!

 

Dr. Szanyi Tibor

2009. január